Ivett

Pisch Ivet
Okleveles talpmasszőr; SVT alkalmazó
06 20 377 52 08
Pisch Ivett
okleveles talpmasszőr; SVT alkalmazó
Móron születtem 1979-ben, de 1999 óta Budapesten élek. Természetesen, mint minden
vérbeli móri nem tudok és nem is akarok elszakadni a gyökereimtől, így amilyen gyakran
csak tudok, Móron vagyok. Ide tartozom.
Mint a legtöbben én is úgy kerültem kapcsolatba az alternatív gyógymódokkal, hogy saját
életem problémáira kerestem megoldást. 2003 tájékán kezdtem el keresni az új módszereket
a különféle betegségeimre. Sok mindennel kapcsolatba kerültem ezáltal, és minden egy
kicsit hozzájárul ahhoz, hogy egyre jobban és jobban érezzem magam.
Különösen szoros a kapcsolatom a homeopátiával, imádom a gyógyító köveket, lelkes
gyógytea ivó vagyok és még sorolhatnám. De ami a legfontosabb abban hiszek, hogy egy
kis odafigyeléssel megváltoztathatjuk a világot.
2010 áprilisa óta végzek frissítő- lazító talpmasszázst, amely hitem szerint nagyban képes
javítani a testi-lelki jólétet.
A spirituális választerápiával is páciensként találkoztam először, majd teljesen beleszerettem
ebbe a módszerbe. Gyökeresen megváltoztatta az életemet, ezért gondolom úgy, hogy
másnak is szeretnék ezzel segíteni. Miért ne tehetnénk jobbá az életünket, ha van rá
lehetőségünk?
Nem is olyan nehéz nyitott szemmel járni, csak egy kis odafigyelést igényel. És ha meglátod,
amit keresel, minden a helyére kerül
Móron születtem 1979-ben, de 1999 óta Budapesten élek.
Természetesen, mint minden vérbeli móri nem tudok és nem is akarok elszakadni a gyökereimtől, így amilyen gyakrancsak tudok, Móron vagyok. Ide tartozom.
Mint a legtöbben én is úgy kerültem kapcsolatba az alternatív gyógymódokkal, hogy sajátéletem problémáira kerestem megoldást. 2003 tájékán kezdtem el keresni az új módszereket a különféle betegségeimre.
Sok mindennel kapcsolatba kerültem ezáltal, és minden egykicsit hozzájárul ahhoz, hogy egyre jobban és jobban érezzem magam.Különösen szoros a kapcsolatom a homeopátiával, imádom a gyógyító köveket, lelkes gyógytea-ivó vagyok és még sorolhatnám.
De ami a legfontosabb abban hiszek, hogy egykis odafigyeléssel megváltoztathatjuk a világot. 2010 áprilisa óta végzek frissítő- lazító talpmasszázst, amely hitem szerint nagyban képes javítani a testi-lelki jólétet.
A spirituális választerápiával is páciensként találkoztam először, majd teljesen beleszerettem ebbe a módszerbe. Gyökeresen megváltoztatta az életemet, ezért gondolom úgy, hogymásnak is szeretnék ezzel segíteni.
Miért ne tehetnénk jobbá az életünket, ha van rálehetőségünk?Nem is olyan nehéz nyitott szemmel járni, csak egy kis odafigyelést igényel.
És ha meglátod,amit keresel, minden a helyére kerül.
Ivett


